Echo - (r.: Yam Laranas, 2008.)

A horrorfilm nem feltétlenül igényli az üzenetet, az Echo mégis világos és vállalható tanáccsal szolgál az emberiségnek: ha azt veszed észre, hogy bunkó szomszédod éppen agyonveri a családját, akkor avatkozz közbe!

- Tüske (Splinter, 2008. R.: Toby Wilkins) -

Toby Wilkins böcsületes mesterember. Esze ágába nem volt, hogy eredeti legyen, hogy újra feltalálja a horrort, hogy ő legyen a műfaj Homérosza. Csak szorgalmasan végigtanulmányozta a bevált recepteket, és alkotott egy fogyasztható filmet.

Tommy Wirkola: Náci zombik (2009)

Megbaszol egy gyönyörű, kedves, vidám, gömbölyű, csodás kannákkal bíró lányt a latrinán, s kis idő múlva arra eszmélsz, hogy nevezett fehérnép egy ráncos arcú, véres szájú zombivá avanzsált. Most persze sokan azt hiszik, a házasság nevű társas intézmény első öt évét írtam le dióhéjban, pedig nem, ez valójában a Náci zombik (Død Snø, Dead Snow) című új, norvég horrorfilm egyik kulcsjelenete.

Ki más, mint Quentin Tarantino nevezte el a műfajt, az ausztrál B filmek, elsősorban erőszakra, szexre és horrora alapozó vonulatát, melyek jellegzetes példánya a Mad Max, a Razorback vagy a Woolf Creek.
Ő az aussiesploitation nevet adta a jelenségnek, de ez később lerövidült ozploitationra, ami aztán rajta is maradt.
Kis költségvetés, fokozott brutalitás és amerikai, illetve európai szemnek szokatlan kietlenség jellemzi ezeket az alkotásokat, amihez nagy segítséget nyújtanak Ausztrália vadregényes tájai.
Kevesen tudatosítják magukban, hogy a kontinens méretű országot baromi kevesen lakják, gyakorlatilag permanens vadnyugat zajlik a végeken, és igazán nem nehéz úgy leélni egy teljes életet, hogy mindössze két wombattal, valamint egy kenguruval találkozik az ember, ami ideális feltételeket jelent sorozatgyilkoláshoz vagy csoportos nemi erőszakhoz.
A műfaj történetét kiválóan foglalja össze a Not Quite Hollywood című dokumentumfilm.

Valamikor 2004-ben kezdődött el minden, amikor a filmvásznon először megjelent a véres kezű igazságosztó, akinek morális értékrendje nem volt hajlandó elviselni sem a társadalmi, sem az egyéni igazságtalanságot, illetve az önámítást. Viszont kódexébe belefért, hogy másokat kegyetlen játékokra kényszerítsen, melyek minden bizonnyal a játékos brutális halálával érnek véget.

A Sweatshop már első látásra nagyon szar, de itt a trailere:

folytatás lapozás után:

Ha egy – alapjában véve – igénytelen film két meglepő dramaturgiai fordulatot is tartalmaz, mindenképpen érdemes megnézni, márpedig a Pandorum kétszer is olyan irányt vett, amit nem vártam, úgyhogy nem éreztem becsapva magam, még akkor sem, ha a film első felében gyakorlatilag nem történik semmi, és a szereplők teljesen idiótán viselkednek.

Cikk angolul

filmdroid cikke

Írások hamarosan.

Ambivalens érzések keverednek a Mutáns krónikákkal kapcsolatban valahol mélyen a gyomrom tájékán, hiszen nem tudom azt mondani, hogy rossz film lett volna, de azt sem, hogy jó. Ugyanis Philip Eisner (Even Horizont) tollából kipattanó történetnek nem sok köze van a kiválóan megalkotott szerepjáték világához, ám ez még nem is lenne túl nagy baj, ha nem filléres költségvetést raktak volna a siralmas végjátékon kívül korrektnek mondható sci-fi horror alá.

A 2003-as évben Alexandre Aja megrendezte első egész estés moziját, a Magasfeszültséget (Haute Tension), és ezzel elindított egy folyamatot, mely után egyre-másra érkeztek a francia újhullámos slasher filmek. Ezen az irányvonal mentén halad a szintén elsőfilmes Maury-Bustillo páros is az Inside című alkotásukkal.

Talán senkit sem fog meglepni, hogy a kritikusok szerint a film soundrack-je is borzalmas.

1989-ben jelent meg, azon egyszerű módszerrel, hogy a film zenéjét lemezre másolták, de ez sem sikerült tökéletesen, mert a baloldali sáv hangosabb lett, mint a jobboldali, mintha nem lenne mindegy...

kiadó: Performance Records

Paul Mandell cikke (angol)

Az apokalipszis lovasai (Horsemen, 2009. R.: Jonas Åkerlund, aki egyébként a kiváló black metal együttes, a Bathory tagja volt) -

Öreg favágó valahol Észak-Amerikában, talán Detroit környékén maroknyi frissen kihúzott fogra lel egy havas erdőben. A fogakat egy állványra helyezett, fedhető edényben rejtették el gondos kezek; a környező fákra a következő feliratot mázolták vérveres festékkel: Jöjj és láss.

„A világ legrosszabb filmje”, mert hogyan máshogy is kezdhetnénk Edward D. Wood Jr. kultikussá vált alkotásáról való értekezést, mint így. A B-filmek koronázatlan királya munkásságának minden esszenciáját sikeresen belesűrítette a végre DVD-n hazánkban is elérhető 9-es terv a világűrből (Plan 9 from outer space, 1959.) című műremekében.

Horror lesz, vérömleny, fejletépés, emberevő metál, nyitott vénák és artériák.

Ez az egyetlen műfaj, amit nem ért el a válság, magába olvasztotta a kortárs képzőművészetet, egyedül képviseli a progressziót, maga mögött hagyta az unalmas vagy felszámolt zsánerfilmeket és éppen szétfeszíti a kereteit.

A legjobbkor jöttünk.

A horror blogban dolgozunk néhányan, majd megismerik a résztvevőket, ahogy sorban bejelentkeznek, remélhetőleg naponta, kétnaponta, csak rajtam múlik, mennyit szöszölök az oldallal.

A határ a csillagtalan ég.

A Patakvér majd többé-kevésbé kapcsolódik a Nagyon Beteg Ázsiai Filmklubhoz, de erről akkor, ha aktuális lesz.

Az utóbbi három évet ázsiai horrorfilmek nézésével töltöttem, és most elérkezettnek látom az időt, hogy megosszam tapasztalataimat, de párhuzamosan odafigyelünk a hazai megjelenésekre, bemutatókra is.

Most ennyi, majd úgyis meglátjátok.