Echo - (r.: Yam Laranas, 2008.)

A horrorfilm nem feltétlenül igényli az üzenetet, az Echo mégis világos és vállalható tanáccsal szolgál az emberiségnek: ha azt veszed észre, hogy bunkó szomszédod éppen agyonveri a családját, akkor avatkozz közbe!

Kell-e karácsony táján ennél szívhez szólóbb és szeretet teljesebb üzenet a népeknek?!
(Ezen értékekből semmit sem von le, hogy a 2004-es Sigaw című Fülöp-szigeteki horrorfilm remake-je, amit egyébként szintén Yam Laranas rendezett, és ugyancsak szórakoztató.)
A film a „mert ha nem avatkozol közbe” alternatívát fejti ki, ízesen és hangulatosan taglalva a következményeket, melyek – nem teljesen ártatlan – hősünk nyakába szakadnak, miután kiszabadul a börtönből és beköltözik öngyilkos anyja lakásába.
Zárójelben jegyezném meg, hogy sikerült fellelni az Egyesült Államok egy legnyomasztóbb bérházát, szerintem túlzottan fényelni sem kellett, hogy a rágógumi is belefagyjon a pofánkba a látványtól, még ha éppen nem is történik semmi, csak barangolunk a folyosón.
Barna, fenyegető, régi és lepusztult, minden előkészítve egy látványos kísértéshez, a kísértetek pedig nem váratnak magukra, hanem megjelennek rögtön, bár nem egyértelmű, hogy kísértetek, nincsenek lepedőben, nem huhognak, hanem – mint rendes családokban – a férfi, (aki mellesleg rendőr, fokozva ezzel a be nem avatkozási kedvet frissen szabadult főszereplőnkben) veri a nőt, a gyerek meg nézi.

A feszültség fenntartásában segít, hogy a rendező valódi színészeket használt még az epizódszerepekre is, és így folyamatosan sikerült emelni a szintet, egyre nyomasztóbb lett a teher, amit a néző cipel, egyre őrültebb a főszereplő, miközben körülötte mindenki átveszi a tüneteket, az echo, a visszhang erősödik, megfertőz mindenkit, aki kapcsolatba kerül a házzal, az egykor elkövetett gyilkosság ide-oda verődik a falak között, és nem lehet előle bezárkózni a lakásokba, mert beszivárog, beleeszi magát a falakba, hogy pusztítson.
Rosszindulatú és perverz vagyok, de ez a film annak ellenére tetszett, hogy kedvenceimmel ellentétben happy enddel zárult, nem halt meg az utolsó szereplő is a vége főcím előtt, ráadásul a főszereplő csaja is életben maradt, ami nem igazán divat a XXI. században.
Az Echo biztos kézzel, ízlésesen megrendezett kamarahorror, minimális költségvetéssel (nem egy magyar filmhez, hanem a 2012-höz képest), minimális botlásokkal, de folyamatosan tartva az érdeklődést, még ha a végkifejletet nem is nevezném váratlannak vagy túl eredetinek.

parakovacs