- Tüske (Splinter, 2008. R.: Toby Wilkins) -

Toby Wilkins böcsületes mesterember. Esze ágába nem volt, hogy eredeti legyen, hogy újra feltalálja a horrort, hogy ő legyen a műfaj Homérosza. Csak szorgalmasan végigtanulmányozta a bevált recepteket, és alkotott egy fogyasztható filmet.

A Tüske egyszerű, mint a paprikás krumpli vagy a vese-velő. Adott a címszereplő, egy parazita szörny, aki egy isten háta mögötti amerikai erdőből indul néha portyázni: áldozatait szétcincálja, majd a hullát gazdatestnek használja. (Wilkinsnek nem kenyere az időhúzás, még megy a főcím, mikor meg is van az első halott, az erdőszéli benzinkút kezelője). Adott továbbá egy Seth nevezetű, jelentősen töketlen biológus (Paulo Constanzo) és Polly nevű, talpraesett barátnője (Jill Wagner), akik egy romantikus-csillagfényes keféléssel szeretnék megünnepelni megismerkedésük évfordulóját. És adott Dennis, a frissen szökött sittes (Shea Whigham) és drogoktól szétcsúszott csaja (Rachel Kerbs), akik sürgősen szeretnének megpattanni Mexikóba.
A többi megy, mint a karikacsapás. Dennisék kocsija lerobban, ezért elkövetnek egy emberrablással kombinált autólopást, a sértettek persze Sethék. Aztán hamarosan mind a négyen a film elején látott benzinkúton találják magukat, ahol Tüske úr időközben kissé átpofozta a kútkezelő földi maradványait, és most ismét gyilkolni óhajt. A rém kint, az emberek bent, az összeköttetés megszakad a külvilággal, valahogy ki kellene szabadulni a csapdából.

Nagyjából ennyi. Három helyszín, plusz az eddig említettekkel együtt összesen hat szereplő. Gyanítjuk, a büdzsé nem lehetett sokkal nagyvonalúbb, mint mondjuk a ’70-es évek egykor méltán népszerű neveléslélektani thrillere, a Mazsola és Manócska esetében.
Wilkins szerencsére ért a feszültségkeltéshez. A történet pörög, a párbeszédek feszesek, az idegeket villódzó neonfény, a gyorsuló szívverést utánzó zene, az akciók idején villámgyorsan mozgó kamera borzolja. Viszonylag kevés művér folyik, kiforduló zsigerekre se számítsunk, bár az mondjuk szép, amikor a nehézfiú kezét amputálni kell, mert belefészkelte magát az élősködő. Jobb híján egy dekorkéssel végzik el a műtétet, ám e szerszám tökéletesen alkalmatlan a felkarcsont kettévágására, valahogy le kell tehát törni a fölös csontot. No, a forgatókönyvírók szerint erre találták ki a beton falazóelemet. Mindig tanul valamit az ember.
Akad persze a történetben néhány következetlenség, de elsőre ezek valószínűleg nem tűnnek fel. Kétszer meg úgysem nézzük meg a filmet, legfeljebb majd a Tüske Kettőt.
A sztori vége ugyanis nyitva marad. Pollyék Dennis, az immáron Félkarú Rabló önfeláldozásának köszönhetően megmenekülnek. Ész nélkül inalnak el a benzinkúttól, közben a kamera mutatja, ahogy valahol a rejtekadó erdő mélyén diszkréten felbukkan egy újabb szörny.
Vessenek minket tüskebokorba, vágják le a jobb kezünk dekorkéssel-falazótéglával, ha nem készül el a folytatás, mielőtt még Seth és Polly befut a legközelebbi városba.

Darida