Az apokalipszis lovasai (Horsemen, 2009. R.: Jonas Åkerlund, aki egyébként a kiváló black metal együttes, a Bathory tagja volt) -
Öreg favágó valahol Észak-Amerikában, talán Detroit környékén maroknyi frissen kihúzott fogra lel egy havas erdőben. A fogakat egy állványra helyezett, fedhető edényben rejtették el gondos kezek; a környező fákra a következő feliratot mázolták vérveres festékkel: Jöjj és láss.
Az ügyet Aiden J. Breslin (Dennis Quaid), a detroiti rendőrség nemrég megözvegyült nyomozója (mellesleg törvényszéki fogszakértő) kapja meg. Később előkerül a fogak gazdájának holtteste, illetve további hullák következnek pontosan, szépen, ahogy a csillag megy az égen. Rendszerint a BDSM szubkultúrában akasztás néven ismert procedúra a halál oka, azaz horgokkal, kampókkal precízen egy célnak megfelelő állványra lógatják a leendő áldozatokat, ahol vagy a kivérzés, vagy a fulladás végez velük. A tetthelyeken rendre feltűnik a piros felirat, a kivégzettek nyakában lógó szimbólumok (kard, mérleg stb.) alapján a kopók arra gyanakodnak, az elkövetők az egyik legismertebb alaphorror, a Jelenések könyve nyomán dolgoznak – valahogy úgy, ahogy Jorge atya a Rózsa nevében.
A forgatókönyvet író Dave Callaham apait-anyait belepakolt a sztoriba: szülőgyilkosság, méhből elevenen kivágott magzat, szívkimetszéssel kivitelezett, csontfűrészes öngyilok, csekélyke vérfertőzés, piciny pedofília, ilyesmi. Borzongás, lúdbőr, rettegés, undor azonban sehol, nem tágul a pupilla, nem önti el az agyat az adrenalin, nem áll fel a hátszőr. Csak ásító unalmat érzünk, nagyjából a huszadik perctől, amikor a film már régesrég atomjaira hullott.
Mintha minden jelenettel új mozi kezdődne. Egyszer egy felesége korai halálát feldolgozni képtelen férfi vergődik a képernyőn, máskor apai szeretetre éhes kamaszfiú szívbe markoló meséjét nézzük, harmadjára egy pszichopata csaj lelkét próbáljuk megfejteni. Csak éppen az egész nem akar összeállni, csak éppen az összes felvett szál elejtődik a következő snittre. Csupán azért nem alszunk el távirányítóval a kezünkben az amúgy nem nyomasztóan hosszú nyolcvanvalahány perc alatt, mert az opus nem csak uncsi, de egyszersmind rohadtul idegesítő is, főként a bibliai szál erőltetése miatt. A detroiti fogász-zsaru reggelihez egy Szent Pál-levelet kommentáló prédikációt hallgat a rádión (ugye, milyen életszerű?), egy jóformán a semmiből előtűnő epizodista Dürer 1498-as Apokalipszis-metszeteinek kópiáját nyomja a főhős orra alá, sőt egy derék plébános eszmefuttatását is meghallgathatjuk arról, hogy a háború szó a Jelenések könyvében „egyfajta lelkiállapotra” utal. Mindezt azért, hogy az utolsó percekben kiderüljön: a végítélet ezúttal is elmarad. Nem az Antikrisztus tombolt Detroitban, csupán néhány önértékelési zavarral küszködő tinédzser. Át lettünk baszva, na, amúgy rendesen.
A DVD árának kábé harmadából a sarki antikváriusnál beszerezhetünk egy viszonylag ép Bibliát, és elolvashatjuk a Jelenések könyve szerzői változatát. Garantáltan jobban szórakozunk majd.
Darida