- (The Reeds, 2009.) -

Nick Cohen megpróbált túllépni a „bikinis lányok a mocsárban rettegnek”, kétségtelenül jól eladható tematikáján, amit a Woodoo Lagoonban megkezdett, és eljutott a „bikinis lányok a nádasban rettegnek”, már-már filozófiai mélységeket feszegető koncepciójáig, azonban nem kell feltétlenül a jövőbe látnom, hogy határozottan kijelenthessem, ennél messzebbre soha életében nem fog elmerészkedni, úgyhogy örüljünk annak, amink van, aztán gyorsan felejtsük el.

 Amink pedig van, az a The Reeds (Nádas) című 2009-es film, amit az After Dark Horrorfesztivál közönsége élvezhetett elsőként, most pedig én is.
Nem mondom, hogy megváltoztatta az életemet.
Pedig kétségtelen, hogy a helyszínben volt lehetőség, végtelen nádas, kis lagúnákkal, kísértetiesen himbálódzó nádszálak, nyugodt víz, csuklyás csónakos, aki nem Matula bácsi. Szóval ezzel már lehetett volna mit kezdeni, ha Cohen ledobja válláról a kettős terhet, és megelégszik a rendezéssel, a forgatókönyvet pedig valaki másra bízza.

Nem bízta másra, így aztán a film már a legelején elindul a közhelyek birodalmába, ahol hajón bulizó fiatalok vannak, és nádasban rejtőző sötét titkok. Nem túlzás, ha azt állítom, ezzel mindent elmondtam a filmről.
Van egy-két kép, és talán egy váratlan pillanat, ami miatt nem követelem a forgalmazás azonnali felfüggesztését, de egyébként inkább a nagyon fiatal korosztály ijesztgetésére alkalmas a darab, akik éppen most szembesülnek a munkanélküliség és az elveszett műköröm rettenetével, így aztán könnyebben sikoltoznak, mint mi, horrorfilmnézésben, választási kampányban és sárga csekkek befizetésében megedződött vén hülyék.

parakovacs