Dokumentarista vonalon készítette el Daniel Stamm első nagyjátékfilmjét, mely a nyári végén érkezik meg a tengerentúli mozikba. A cím – The Last Exorcism – szinte mindent elárul a sztoriról, a trailer ezt némi vidéki, vadromantikus beszaratással, pici puskazajjal, valamint saját testét érdekesen ropogtató fiatal lánnyal toldja meg. A téma persze rég lerágott csont, ráadásul nagyjából csak sorozatokban foglalkoztatott színészek kerülnek majd a vászonra, de azért még nem temetjük az opust.

 

 

 

Filmes adaptáció készül a Crossedból. Egy csapat túlélő kalandjait követhetjük benne végig Garth Ennis poszt-apokaliptikus világában, ahol egy kór vérengző őrültekké változtatja az embereket.. Igazi vérgőzös, rengeteg gore elemet tartalmazó képregény. Több sokkoló képsort é már-már öncélú erőszakot tartalmaz, bemutatja, milyenek lennének az emberek erkölcsi gátak nélkül. Kíváncsian várjuk a végeredményt.

Címkék: hírek film horror

Uszonyat

2010.05.04. 18:00 paulkemp

 

A ’70-es évek végén indult ökohorror-sorozat teljesen új fejezethez érkezik, hiszen a Cameron neve által is fémjelzett halacskák 3D-ben (milyen meglepő) hamarosan sötét vetítőtermekben úszkálnak. Nem egy briliáns, mindent elsöprő történetet vártunk, és a trailer igazolt is minket (a tengerpart lenge öltözékben bulizókra csapnak le a vérszomjas piranhák). A nagy kékséget vörösre festő paradicsomlé azért nagyon hiányzik az előzetesből, de még nem szeretnénk messzemenő következtetéseket levonni, és kitartunk az utolsó pillanatig.

 

Címkék: film horror trailer ökohorror

 

- Kísértetjárás (Kaidan, 2007; r.: Hideo Nakata) -

 

A szerelemnek múlnia kell, és ha múlik, akkor fájnia kell. Különösen, ha közben a nyakszirtedbe basznak egy sarlót. De kezdjük csak az elején.

 


Címkék: film horror japán kaidan

Falu, bika, balta

2010.04.28. 18:00 paulkemp

 

Morgan J. Freeman hátborzongató Hazatérése DVD-n érkezik hazánkba. Az alapszituáció szerint az aranyos, fiatal lány exe visszatér a szülővárosába új szerelmével, ebből alakul ki aztán egy kis baltás fogócska, mely a spot alapján inkább vérmentes tinifilmnek tűnik, mint egy jó kis belezős- kúrós horrornak. Persze a pozitív csalódás nem kizárt, s talán az ex szerepét játszó Mischa Barton is kárpótolhatja néhány sikamlósabb jelenettel a férfiközönséget a szűkös mennyiségű agyvelőért.

 

Címkék: film horror dvd trailer

 

Már régóta lehet tudni, hogy az Alien-franchise újabb résszel gyarapodik. Kedvenc Xenomorphjaink egy előzményfilmben térnek vissza, amit az első Alien-mozi rendezője, a legendás Ridley Scott rendez majd. Scott most megosztott pár információt az MTV-vel: jó karaktereket ígér, a főszereplő a hagyományokhoz híven egy nő lesz. Azt is elárulta, hogy jól haladnak a munkával, már a forgatókönyv negyedik vázlatával is elkészültek. Hamarosan meglesz a végleges verzió, és akkor neki is kezdenek a forgatásnak. A rendezőzseni azt reméli, hogy 2011 végén már be is lehet mutatni az alkotást, bár erre kicsi az esély.


Még több hírt szeretnél:

Címkék: film horror

 

Egy magyarázatot egyáltalán nem igénylő Gróf Balázs remekmű.

 

Címkék: film horror animáció pingvin gróf balázs

 

Dolly bárány óta a tudósokat nem sok választja el attól, hogy embert is sikeresen reprodukáljanak. Vincenzo Natali (Cube, Cypher) legújabb alkotása ezzel az ötlettel játszik el, és egyfajta biohorrorral hívja fel a figyelmet arra, talán mégsem jó ötlet fehér köpenybe bújva istent játszani. A júniusban debütáló film főszereplői (Sarah Polley és Adrian Brody) ugyanis pont ilyesmivel próbálkoznak: különböző fajok kettős spiráljával játszanak kirakóst. A puzzle-ba emberi örökítőanyagot is illesztenek, a végeredmény pedig (a trailer szerint) az emberiség talán legnagyobb hibája. Kíváncsian várjuk a hentelést, melyet a kellemesnek ígérkező, szárnyas-csöcsös-skorpiófarkas szörny követ majd el.

 

Címkék: film horror trailer

 

híradás a Budapest Film játék győzteseiről.

A két horror DVD-t nyerte: mesinaneth és cokooo!!!!

Jelentkezzetek, hogy az átadás részleteit tisztázni tudjuk és grat!

Címkék: játék horror dvd budapest film


 

Lassan alakul a Hívatlanok (The Strangers) második része. A folytatást régóta tervezik, az első részt író és rendező Bryan Bertino már elkészült a forgatókönyvvel, a rendezőt is kijelölték. A produkciót Laurent Briet vezényeli majd le, aki eddig főleg videoklipeket rendezett (pl. Aphex Twin – Nannou). Most már viszont a színészeket is elkezdték keresgélni, ráadásul szeretnék visszahozni Liv Tylert.




még szerenék híreket olvasni!

Címkék: hírek film horror

 

- The Human Centipede (First Sequence) -

 

 

 

Ha két csodaszép amerikai lány utazgat Európában, akkor mostanában ugyanaz lesz a sztori vége: hatásukra az öreg kontinens egyes lakói előbb-utóbb vérengző vadállattá vagy aberrált vadbarommá válnak. Tom Six legújabb filmje is ezt a hollywoodi klisét ragozza, mikor Lindseyt és Jennyt az őrült tudós, dr. Heiter kezére adja, hogy ő eljátszogasson kicsikét a csajokkal. Ebből a felállásból indul aztán a megszokott bújócska, amit némi ánuszfetisizmus dob fel.

 

 

videó a hajtás után

Címkék: film horror trailer the human centipede tom six ánuszfétis

 

Az MGMT első, 2008-as albuma, az Oracular Spectacular óriási sikert aratott, és a Vampire Weekend mellett indie bandaként nekik is összejött az igazi mainstream siker. A Time To Pretend és a Kids gigaslágerek lettek, mindenfelé rongyosra játszották, sorozatokhoz, filmekhez használták fel őket. Igazából a legtöbben ezen dalok alapján ismerték az MGMT-t, a zseniális album háttérbe szorult. Ez viszont nem tetszett az Andrew VanWyngarden-Ben Goldwasser duónak, úgyhogy elhatározták, második albumukon mellőzik az egyszerű, slágeres, könnyen megjegyezhető refréneket, és megmutatják a banda igazi arcát, még ha ez bukással is járhat (Congratulations című idei albumuk kicsit sem rádióbarát). A végeredménybe pedig mindenki betekintést kaphatott, mikor kijött az első videoklip.

 

 

Címkék: zene mgmt flash delirium

 

Választásoknak vége, vissza a vérkeringésbe!

Azonnal Ajándékokkal indítunk a Patakvér 100 napos programjának keretében most két DVD-t sorsolunk ki a Budapest Film jóvoltából.

Címkék: játék horror dvd budapest film barlang mezsgye

 

A nazisploitation mellett a hetvenes évek exploitation-aranykorának talán legbrutálisabb műfaja az elsősorban olasz alkotók által prefererált kannibálfilm. A rövid életű ciklus, mely a nyolcvanas évek közepére lényegében ugyanúgy eltűnt a mozik repertoárjából, mint a szintén olasz specialitásnak számító giallók vagy éppen a spagettiwesternek, a klasszikus kalandfilmek és a korabeli shockumentary-k keveredéséből jött létre.

 

 

Címkék: horror szótár elmélet umberto lenzi kannibálfilm ruggero deodato elmelet

 

- (The Reeds, 2009.) -

 

Nick Cohen megpróbált túllépni a „bikinis lányok a mocsárban rettegnek”, kétségtelenül jól eladható tematikáján, amit a Woodoo Lagoonban megkezdett, és eljutott a „bikinis lányok a nádasban rettegnek”, már-már filozófiai mélységeket feszegető koncepciójáig, azonban nem kell feltétlenül a jövőbe látnom, hogy határozottan kijelenthessem, ennél messzebbre soha életében nem fog elmerészkedni, úgyhogy örüljünk annak, amink van, aztán gyorsan felejtsük el.

 


 

Címkék: horror fim nádas after dark horrorfest the reeds nick cohen

 

Dennis Law nem túl régen Hong Kongban debütált filmje, a Womb Ghost egy elmegyógyintézetben játszódó misztikus krimi, melyet legnagyobb örömünkre bőséggel teletűzdeltek gyomorforgató és beszarató jelenetekkel. Bár az európai premier még a távoli jövőben sem látszik (sőt kis hazánkban valószínűleg el is marad), azért egy remekül megkomponált, igazán meggyőző trailerrel hangolódhatunk az alkotásra, mely reményeink szerint valamilyen formában majd csak elér hozzánk is. Ugyanis akad itt minden, ami egy kellemes esti borzongáshoz kell: tojásrántottának induló magzat, hányással kombinált menstruálás, illetve egy hátborzongató szellemgyermek. Úgy tűnik, az ördögi gyermekeket és szellemeket felvonultató, jó nagy adag reinkarnációval nyakon öntött történet az európai és a távol-keleti hagyományokból egyaránt építkező rémmese.

 

Címkék: film horror trailer womb ghost

Hírcsokor

2010.04.04. 14:00 paulkemp

 

A brit Empire magazin idén is megtartotta szokásos évi díjátadóját. A díjakat mindig az olvasótábor szavazatai alapján ítélik oda, idén a közönség a legjobb horror kategória győztesének az Engedj be! (Let The Right One In) című svéd filmet választotta. (Tavaly az Eden Lake lett a kategória győztese.) Az eseményen a két fiatal főszereplő, Kare Hedebrant és Lina Leandersson vette át a díjat, beszédeiket itt lehet megtekinteni.

 

 

Pörög a Predators marketinggépezete, a nemrég kijött előzetes és poszter után most rátérnek a karakterekre. Elsőnek az Adrien Brody által megformált, Royce nevű szereplő kapott egy promót, ezt valószínűleg hamarosan további filmecskék követik. Royce promóját itt lehet megnézni.

Címkék: hírek film horror

 

Egy ilyen nagyszerű blog, mint a Patakvér, amely egyaránt érzékeny a társadalmi problémákra, vallásra és a zombikra, ugyan mivel mással is tehetné emlékezetessé az ünnepet, mint a Fülöp-szigeteken dívó nagyszerű vérfürdővel.

Rögtön itt is az első rész, amit majd követ a többi:

 

 

Címkék: horror húsvét nyúl fülöp szigetek

 

- Survival of the Dead (r.: George A. Romero, 2009) -

 

Romero legújabb zombi-dzsemborijában egy paradicsomnak ígérkező szigeten haladhatunk tovább a Day of the Dead (1985) kijelölte útvonalon. Aktuális túlélőink egy része ráadásul ismerős lehet a legutóbbi kézi kamerás Diary of the Dead-ből (2007), hiszen a rövid ideig két szálon futó események egyik részében az ott előbukkanó, szararcú katonák próbálkoznak az életben maradással.

 


 

Címkék: film horror zombi george a romero zombie survival of the dead

 

A közhiedelemmel ellentétben az exploitation gyűjtőfogalma nem elsősorban egy műfajt, hanem sokkal inkább egy forgalmazási, illetve filmkészítési stratégiát takar. A harmincas-negyvenes B-filmjeinek attitűdjét továbbvivő, és a hatvanas-hetvenes években kikristályosodott jelenség neve kettős értelmű: a „kizsákmányolás” egyszerre jelenti a nézőközönség alantas igényeinek kielégítését, illetve az exploitation-mozik által az alkalmazott narratív sémák öncélú kihasználását. Ennek megfelelően az exploitation két faktor mentén szerveződik: a fokozott erőszak, illetve a fokozott szexualitás jelenléte roncsolja az adott történetsémákat másodlagossá, miközben a közönség éppen e kettő miatt ült be a korabeli grindhouse-mozik különféle testnedvektől ragacsos foteljeibe.

 

Címkék: horror szótár elmélet exploitation elmelet

Hírzsemle

2010.03.30. 15:56 parakovacs

 

Többen belefuthattatok már a napokban egy új, varázslatos mesekönyvbe az interneten, a címe Alien vs. Pooh (Alien vs. Micimackó). Elalváshoz tökéletes, angolosok előnyben.

 

Címkék: hírek film horror

 

Tényleg visszafogott vasárnapi szórakozásnak indult, bevásároltam a helyi DVD-boltban, 950-ért megvettem a Dög 2. (r.: John Gulager Feast II. - Sloppy Seconds) című alkotást, s behelyeztem a lejátszóba, azzal a minimális elvárással, miszerint valami szemetet fogok nézni, forgatókönyvíró és rendező nélkül, különös tekintettel a szar látványra.
Ennél azért sokkal többet kaptam.

 


 

Címkék: film horror dvd dög 2 feast 2 john gulager


 

Az utóbbi időkben rengeteg vámpíros mozit láthattunk, a téma reneszánszát éli az álomgyárban, hála a rettenetes Alkonyat-franchise-nak. Kiemelkedően jó vagy legalább nézhető darab viszont kevés született. Talán csak a svéd Tomas Alfredson alkotott igazán maradandót az Engedj be! című drámával. A Spierig tesók filmjét sokáig tologatták, a stúdió nem igazán bízott a sikerben, de végül a 20 millióból készült produkció eddig 30 milliót termelt csak az USA-ban, további 15 misit más országokban. A Daybreakers tehát befutott (ha nem is annyira, mint a Twilight-széria), és örülhetünk, hogy végre egy igazán tökös, véres vámpírfilm is arat.

 

 

 

Címkék: film mozi horror daybreakers michael spierig peter spierig

Vlad the Impaler

2010.03.27. 10:02 paulkemp

 

A Kasabian sokáig az Oasis farvizén evezett, de mostanra már beküzdötték magukat a mainstreambe, és lassan a brit gitárzene egyik zászlóshajójának számítanak. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy nemrég ők mutathatták be az angol labdarúgó válogatott VB-mezét. Nemsokára itthon is fellépnek a Szigeten. Tavaly jött ki új koncept albumuk, a (megjegyezhetetlen című) West Ryder Pauper Lunatic Asylum. Ennek első, nem hivatalos single-je a Vlad the Impaler volt, amit ingyenesen le lehetett tölteni az együttes weboldaláról. Ehhez készült is egy jópofa videoklip, amit Richard Ayoade rendezett. Ő a Kockafejek (The IT Crowd) című sorozatból lehet ismerős, ahol az egyik fő karaktert, Moss-t alakította.

 

 

A klip főszereplőjét, Noel Fieldinget szintén a Kockafejekben láthattuk, ahol egy apróbb, de emlékezetes mellékszerepet játszott el (Richmond), egyébként pedig az Angliában népszerű, Magyarországon szinte ismeretlen The Mighty Boosh főszereplője. A videó a 70-es, 80-as évek olasz horrorfilmjeinek stílusában készült, ahol Vlad Tepes húz karóba mindenkit, aki az útjába akad. A koncepció kellően beteg, a megvalósítás stílusos, véres, és mindenekelőtt vicces, kultgyanús.

Címkék: zene horror kasabian vlad the impaler

 

- A Nightmare on Elm Street 2. – Freddy’s Revenge (1985, Jack Sholder) -

 

Kedvenc piros-zöld pulcsis mészárosunkkal legutóbb nagy halom hamuként találkoztunk, de ez sem őt, sem a stúdió illetékeseit nem akadályozta az újabb kalandokban. Hősünk ezúttal egy Jesse nevű fiú (Mark Patton), aki nemrégen költözött be családjával az Elm utcába.

 


Szinte már az első kockától különös melegség jellemzi a filmet, szexuális és meteorológiai értelemben egyaránt (ezért talán a 80-as évek divatja felel). Úgy tűnik, Jack Sholder nem akart változtatni a képleten, így továbbra is a felnőtté válás, a nemi érés a téma, megbolondítva a szexuális irányultság kétértelműségével. E kontextusba helyezve Freddy lesz a tizenéves fiúban fejlődő másság, mely a pubertáskor bekövetkeztével kitörni készül.

Címkék: film horror nightmare on elm street fredy kruger

süti beállítások módosítása