- A Nightmare on Elm Street 2. – Freddy’s Revenge (1985, Jack Sholder) -

Kedvenc piros-zöld pulcsis mészárosunkkal legutóbb nagy halom hamuként találkoztunk, de ez sem őt, sem a stúdió illetékeseit nem akadályozta az újabb kalandokban. Hősünk ezúttal egy Jesse nevű fiú (Mark Patton), aki nemrégen költözött be családjával az Elm utcába.

Szinte már az első kockától különös melegség jellemzi a filmet, szexuális és meteorológiai értelemben egyaránt (ezért talán a 80-as évek divatja felel). Úgy tűnik, Jack Sholder nem akart változtatni a képleten, így továbbra is a felnőtté válás, a nemi érés a téma, megbolondítva a szexuális irányultság kétértelműségével. E kontextusba helyezve Freddy lesz a tizenéves fiúban fejlődő másság, mely a pubertáskor bekövetkeztével kitörni készül.
Csak ezért persze nem érdemes elővenni a slasherek legrondábbik kaszabolóját, és a film szerencsére nem is fullad bele e homoerotikus atmoszférába. Megfelelő ellenpontot képez számos paradicsomlétől tocsogó jelenet, bár ezekben egytől egyik férfiak szerepelnek áldozatként, és az első résszel összevetve roppant fantáziátlanok.
Sholder betartja a műfaj szabályait: a lassú felvezetést mészárlós kerti parti koronázza meg.
A színészi játék teljes hiánya, a történet bugyutasága viszont teljesen egyértelművé teszi, kár volt Freddy kosztümét előszedni a jelmezraktárból.
Pozitívumként azért említsük meg, hogy a véres-forró jelenetek remekül sikerültek, még mai szemmel nézve sem röhejesek, ráadásul adagolásuk és megjelenítésük is meglepően remek tempóban sikerült.
Krueger mélyrepülése tehát még nem itt kezdődött el, de a Wes Craven-féle első részhez képest a folytatás csak gyenge B-mozinak tűnik, amely egy igazán remek szörnyről próbál még egy bőrt lehúzni.