Tényleg visszafogott vasárnapi szórakozásnak indult, bevásároltam a helyi DVD-boltban, 950-ért megvettem a Dög 2. (r.: John Gulager Feast II. - Sloppy Seconds) című alkotást, s behelyeztem a lejátszóba, azzal a minimális elvárással, miszerint valami szemetet fogok nézni, forgatókönyvíró és rendező nélkül, különös tekintettel a szar látványra.
Ennél azért sokkal többet kaptam.
A Dög 2. az évtized legundorítóbb filmje, amit Ázsián kívül készítettek, olyan finomságokkal, amitől tényleg majdnem hánytam.
Ha valaki véletlenül megnézte a Dög című filmet anno, akkor pontosan tudhatja, hogy rendezés és forgatókönyv nélkül támadtak a dögök, megettek mindenkit, akit értek, aztán tovább rohantak. Nem egy nagy sztori.
A Dög 2. ehhez képest anatómiai tanulmány, ennyi belsőszervet orvostanhallgató négy év alatt nem lát, mint itt, de ha igen, akkor LSD-vel jár be különboncoláshoz éjszakánként, amit tilt a törvény.
Nem vagyok az emberi jogok pedáns és beteges védelmezője, de amikor az egyik főhős -
SPOILER!!!
- feldobja az éppen megmentett gyermeket, hogy az egyik dög azt egye meg helyette, akkor felébredt bennem az alvó Morvai Krisztina, és én is halálát kívántam, de rögtön.
Belek kifordulása, szervek és mirigyek ömlenek a kamerába, annyi minden ömlik szerteszét, amennyi Sztálingrád ostrománál sem, kapkodom a fejem, de tényleg.
Guy Richie vágja, de Árpa Attila rendezi.
Totál gyilok, vérfüggőknek azonnal, receptre.
parakovacs