Az MGMT első, 2008-as albuma, az Oracular Spectacular óriási sikert aratott, és a Vampire Weekend mellett indie bandaként nekik is összejött az igazi mainstream siker. A Time To Pretend és a Kids gigaslágerek lettek, mindenfelé rongyosra játszották, sorozatokhoz, filmekhez használták fel őket. Igazából a legtöbben ezen dalok alapján ismerték az MGMT-t, a zseniális album háttérbe szorult. Ez viszont nem tetszett az Andrew VanWyngarden-Ben Goldwasser duónak, úgyhogy elhatározták, második albumukon mellőzik az egyszerű, slágeres, könnyen megjegyezhető refréneket, és megmutatják a banda igazi arcát, még ha ez bukással is járhat (Congratulations című idei albumuk kicsit sem rádióbarát). A végeredménybe pedig mindenki betekintést kaphatott, mikor kijött az első videoklip.

 

 

A videó elején Andrew és Ben tartanak családi ebédre, majd mintha csak egy Lynch-filmbe csöppennénk. A família tagjai és a vendégek bizarr, nem túl bizalomgerjesztő figurák, érezzük, hogy valami rohadtul nincs rendben, nyugtalanító a hangulat. Aztán a klip második felében kezdetét veszi az őrület, egy beteg, bizarr és zseniális trip, utazás az elmehunyásba. A videó megosztó, ahogy az album is. A svéd Andreas Nilsson rendezte, aki tavaly olyan munkákat tett le az asztalra, mint a hátborzongató atmoszférájú If I Had A Heart (Fever Ray), a vicces, és nem mindennapi This Must Be It (Röyksopp), vagy a fura frizurás, táncoló japán motoros bandás Nothing To Worry About (Peter Björn and John). Nilsson egyébként korábban rengeteg The Knife-videót is rendezett. Itt pedig bazinagy egymásra találásnak lehetünk szemtanúi, az MGMT és Nilsson stílusa nagyon passzol egymáshoz. Ez eddig simán az év videoklipje, bár még sok van hátra szilveszterig.

 

 

madcows

 

Címkék: zene mgmt flash delirium

A bejegyzés trackback címe:

https://lugosibela.blog.hu/api/trackback/id/tr211921538

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

wut 2010.04.14. 21:58:25

of moons, birds & monsters szám második fele mekkora trip már?!?!???? imádom

mrscottpilgrim · http://twitter.com/mrscottpilgrim 2010.04.14. 22:00:20

@wut: az of moons, birds & monsters a kedvenc szamom a bandatol :)

RustySpoon (törölt) 2010.04.14. 22:08:03

valami kurva kemény cuccot tolhat aki ezt a forgatókönyvet írta :)

XXL (törölt) 2010.04.14. 22:16:47

Szomorú hogy sok előadó van akinek olyan nagyon fáj ha sikeresek lesznek és másoknak tetszik amit csinálnak hogy nekiállnak muszájból "művészkedni".

Kár értük...

Proli Depp · http://prolidepp.tumblr.com/ 2010.04.14. 22:28:34

Én is kérek, MGMTt meg amúgy is szeressük.

mrscottpilgrim · http://twitter.com/mrscottpilgrim 2010.04.14. 22:28:37

@XXL: hat ha valaki vegighallgatta az Oracular Spectaculart, es nem csak a 3 nagy slagert ismeri toluk, akkor azert annyira nem meglepo ez az uj album, igazabol nem az fajt nekik, hogy tetszett az embereknek, hanem hogy a legtobben csak a slagereket ismertek toluk, ok meg albumban gondolkodtak, es ha vegighallgatod a Congratulations-t, akkor kb egyben kurva nagy, eddig az ev albuma

mrscottpilgrim · http://twitter.com/mrscottpilgrim 2010.04.14. 22:30:07

@XXL: meg igazabol csak annyi a valtozas, h nem tettek a szamokba egyszeru, konnyen megjegyezheto refreneket, de amugy kicsit sem log ki a banda eddigi munkassagabol (itt most gondolok a We Don't Care-re is)

kerenyim1 2010.04.14. 22:31:54

Ez a klipp bizony eléggé rendben volt.

Nostro · http://www.flickr.com/photos/terraflex/ 2010.04.15. 01:44:53

Egyértelmű. A torta savas volt.

Bizonyára sokan láttátok már, de ez is korszakos (az alkotók többi munkája is figyelemre méltó):
www.dailymotion.com/video/x28ep5_grizzly-bear-the-knife_music

kapujanincs (törölt) 2010.04.15. 20:41:40

@Nostro: a warp az egyik kedvenc kiadóm. ha nem a leg.

bolomba (törölt) 2010.04.16. 17:00:41

kicsit szivesebben olvastam volna a tegnapi nap Peter Steele Type O Negative fronteberenek halalarol, hisz olyan legendasan szar filmeknek adtak a zenejuket, mint a Nosferatu: The First Vampire es a Freddy vs. Jason.
süti beállítások módosítása