Valamikor 2004-ben kezdődött el minden, amikor a filmvásznon először megjelent a véres kezű igazságosztó, akinek morális értékrendje nem volt hajlandó elviselni sem a társadalmi, sem az egyéni igazságtalanságot, illetve az önámítást. Viszont kódexébe belefért, hogy másokat kegyetlen játékokra kényszerítsen, melyek minden bizonnyal a játékos brutális halálával érnek véget.

Most 2009-et írunk, s a történet hatodik fejezete kellett volna, hogy a magyar mozikba kerüljön, de ez nem történt meg, hiszen a legmagasabb (V. – A Nemzeti Filmiroda honlapja szerint az V. kategóriába kell sorolni azt a filmalkotást, "amely alkalmas a kiskorúak fizikai, szellemi vagy erkölcsi fejlődésének súlyosan kedvezőtlen befolyásolására, különösen azáltal, hogy pornográfiát vagy szélsőséges, illetve indokolatlan erőszakot tartalmaz. Az ilyen filmalkotás minősítése csak felnőttek számára ajánlott.") korhatár besorolást kapta extrém brutalitása miatt, mely a várakozások alapján érthető is, de a film megtekintése után már kétséges, hiszen ha a többit lehetett, akkor ezt is nyugodtan a látottak alapján.
Így a rajongók számára nem marad más, mint az illegalitásba vonulás, hiszen a DVD megjelenés nem éppen mostanában esedékes (2010. februárja). Az internet kalóz tengerén viszont mindenki megtalálhatja magának már a kellő mértékű borzongást, mely egyáltalán nem biztos, hogy a csonkolt végtagok, a kiömlő belek, s a mindent elárasztó paradicsomlé gyomorforgató hatásában keresendő. (Természetesen egyáltalán nem ajánljuk, hogy valaki letöltse a filmet, hiszen az illegális! - a szerk.)

A történetről (r.:Kevin Greutert, 2009.) legyen elég annyi, hogy lényegileg minden pontosan ott folytatódik ahol abbamaradt, azaz Jigsaw öröksége nem veszik a múlt homályában, hanem az örökösök által élőbb, mint valaha. Két játék alkotja a film gerincét, egy rövidebb felvezető, melyben két hitelbíráló kénytelen egymással versenyezve többet eljuttatni egy mérlegre saját magából, mint a másik. Majd egy hosszabb, melyben egy egészségbiztosító cég feje kénytelen munkatársain keresztül gázolva eljutni a túlélés halvány fénysugarához. Eközben pedig a szokásos visszatekintéseken keresztül a nagy kirakós táblánkra is felkerül jó néhány új kép, mely tovább magyarázza és bonyolítja az eddigi eseményeket.
A film már említett besorolása számomra kétséges, hiszen igaz, hogy az első jelenetsorban önmagukat csonkoló bankárjai talán a szokásosnál is brutálisabbak, de a továbbiakban semmi extrém (legalábbis a sorozathoz képest) kegyetlenkedés nem történik. Ráadásul két egyértelmű utalással nem is a vérben való tocsogás lesz itt a legsúlyosabb teher, melyet a film a néző vállára tesz, hanem a rendszerkritika.
Hiszen ki nem eszmélne rögtön, hogy a jelen pillanatban is tomboló gazdasági világválság és a már Michael Moore által is kritizált egészségügyi rendszer kivégzését követhetjük végig. Illetve persze arról a minden részre érvényes felvetésről sem szabad megfeledkeznünk, hogy a háttérben munkálkodó, akárkit utolérő gépezet könnyedén azonosítható a csillagos, sávos lobogó mögötti pusztító, s saját nemzetét kétségbevonó mechanizmussal (egy ember mindenhatósága, aki jobbá akarja tenni a világot, s ehhez minden eszköz megadatott neki).
De még mielőtt politikai összeesküvés felállításával lennék meggyanúsítva el kell ismernem, hogy az én sokat látott szemem számára talán nem tűnik mindez már túl brutálisnak, ellentétben az erre illetékes szervekkel. Így talán jogosan, talán jogtalanul, de a rajongókat mindenképpen megkárosítva várni kell az újabb játékokra.

Paulkemp