2. The Torture Never Stops – böjti örömök

Egyházhorrorisztikai sorozatunk első részének publikálása után a Patakvér címére többtucatnyi gyűlölködő e-mail érkezett. Hitetlenek, sátánisták, sima kereszténygyűlölők, sőt a szó Thomas Henry Huxley-i értelmében vett agnosztikus teisták is nehezményezték, hogy Szent Julianna történetének közlésével lényegében a Katolikus Anyaszentegyházat reklámozzuk. Akkor most jöjjön a kontrapunkt.

A történeti háttér ismertetését most elmellőznénk. Nem foglalkozunk azzal, miként alakult meg a katolikus KGB, azaz az inkvizíció (avagy inquisitio haereticae pravitatis, ahogy legbizalmasabb barátai ismerik) valamikor a 12. vagy a 13. században. Nem törődünk azzal sem, miért és hogyan lett 1965-ben a szervezet jogutódja a Hittani Kongregáció, melyet 1982-től sokak szeretett Ratzija, a most regnáló XVI. Benedek pápa irányított. Témánk szempontjából most csak az inkvizíció egyik kiskedvence, az úgynevezett madzagnyeletés az érdekes. Annál is inkább, mert tudomásunk szerint madzagos filmet még senki nem forgatott – wannabe horror-rendezők, hajrá!

Szóval. Először is egy strapabíró zsinegre lesz szükségünk, amely a gyomor savas és a belek lúgos kémhatásának egyaránt ellenáll. Áldozatunkat a procedúra előtt koplaltatjuk, majd faggyút nyeletünk vele. A madzagot lenyomjuk a torkán, ám gondosan ügyelünk rá, hogy annak egyik vége kezünkben maradjon. Amikor a perisztaltikus mozgás eredményeképp a faggyúval előkezelt bélcsatornán végigcsusszan a zsineg, akkor már nyert ügyünk van: segítőnk megragadja a másik végét, és indulhat a móka. A játékos kötélhúzás után a segédeszközt újra felhasználhatjuk.

Figyelem! A madzagozás semmiképpen nem helyettesíthet egy alapos léböjtkúrát, továbbá kipróbálását csak nagykorú felügyelete mellett ajánljuk!

Örvényessy Jákob