E kifejezés a horrorfilmek szerelmeseinek talán teljesen magától értetődik, semmilyen magyarázatra nem szorul. Sőt Wes Craven Sikolya (Scream, 1996) óta valószínűleg a szélesebb közönségnek is van némi fogalma arról, miért éppen egy (általában hófehér és szűzies) nő marad talpon utoljára az éppen aktuális rettenet előtt.
Lee Curtis, mint utolsó lány
Az utolsó lány leggyakrabban a slasher-filmekben fordul elő. Ezen alkotások szinte kiszámítható sablonok mentén haladnak előre, melyek már-már dogmái a zsánernek. Mindezek legjobb összefoglalását talán a már említett Craven-dolgozatban találhatjuk meg, mely nem csupán műfaji, de alkotói önreflexió is. Itt az egyik szereplő próbálja összeszedni a meglévő szabályokat, természetesen egy olyan helyzetben, mely tökéletesen illik az általa elmondottakra. Csattanóként persze a törvényeket áthágva záródik a maszkos gyilkos esete középiskolásainkkal.
Lássuk, hogyan is kellene működnie az elmebeteg vérengző tökéletes ellenpontjának. Míg általában maszkulin gonoszunk romlott, és szinte ördögien megszállott, addig az ellenpólus feminin lényével, ártatlanságával és tisztaságával (bár legtöbb esetben férfias nevével) arra hivatott, hogy a fináléban férfias eszközökkel éljen (gondoljunk itt legfőképp késre, kardra, láncfűrészre), és elpusztítsa a rosszat.
E helyzet költőisége egyértelmű, és talán azt sem kell túlragoznunk, hogy a jelenség a szépség és szexuális aktivitás ellen irányul, ami már nem egy feminista agyában csapta ki a biztosítékot.
