Tommy Wirkola: Náci zombik (2009)

Megbaszol egy gyönyörű, kedves, vidám, gömbölyű, csodás kannákkal bíró lányt a latrinán, s kis idő múlva arra eszmélsz, hogy nevezett fehérnép egy ráncos arcú, véres szájú zombivá avanzsált. Most persze sokan azt hiszik, a házasság nevű társas intézmény első öt évét írtam le dióhéjban, pedig nem, ez valójában a Náci zombik (Død Snø, Dead Snow) című új, norvég horrorfilm egyik kulcsjelenete.

Érdekes egyébként, hogy a skandináv országokban a történelem feldolgozása mennyire részévé vált még a populáris művészetnek is. Legutóbb Jo Nesbø világhírű norvég krimista Vörösbegy című, zseniális bűnügyi regényét (2000, magyarul: 2008) olvasva éreztem, hogy a norvégok milyen őszintén és keményen néznek szembe saját, nem tökéletesen egyszerű, és nem is mindig patyolattiszta második világháborús múltjukkal. Ami meglehetősen üdítően hat arra, aki a mi folyamatos históriai maszatolásunk kellős közepén szocializálódott.

Az alaphelyzet klasszikus. Vakáció egy Isten háta mögötti helyen. (Mivel is indulhatna egy rendes norvég horrorfilm: havas hegygerincekkel és Grieg A hegyi király csarnokában című slágerével...) Néhány orvostanhallgató az ország egyik legészakibb csücskébe, Øksfjordra érkezik, egy hegyi házba. A gyönyörű tájról persze hamar kiderül, szörnyű titkot rejt. A második világháború alatt a megszálló németek innen, az øksfjordi hadikikötőből lőtték az orosz és angol kereskedelmi hajókat. Majd mikor már vesztüket érezték, s jöttek az oroszok, jól kifosztották norvég vendéglátóikat, akik végül fellázadtak a fritzek ellen, és jól agyonverték őket mindenféle szerszámokkal. Herzog ezredes és bandája azonban a hegyek közé menekült a szajréval, ahol is katonáival együtt zombivá fagyott.
Jó lesz őket nem felébreszteni, figyelmezeteti a medikusokat egy magányos idegen, de hát hiába. Hiszen a fiúk-lányok éppen abban a házban szállásolják el magukat, ahol Herzogék a lopott cuccot rejtegetik.
És aztán természetesen elszabadul a pokol. Talán az összes klasszikus szerszám előkerül: kés, puska, kalapács, Molotov-koktél, gépfegyver, balta, láncfűrész... Hát persze, ezek nélkül mit is érne a buli? Van szemkinyomás, agykitépés, ízekre szedés, fejlevágás, zombitépte nyak enkézzel való összevarrása, öncsonkolás, vér, vér, vér... De különösen belekben erős a műalkotás, a belek minden mennyiségben fordulnak itten kifelé, az egyik legszebb jelenetben például egy norvég medikus és egy náci zombi lóg a szakadék fölött, élet és halál közt vergődve egy szál, árva zombibélen.
Gyönyörű operatőri munka, elképesztően szép képek (külön zseniális, mikor a zombik szemével látjuk a világot), folyamatosan szinten tartott feszültség, tökéletes szerkesztés, nagyon penge zene, a műfaj ősi szabályainak tiszteletben tartása, profi rendezés, és láss csodát, annak ellenére, hogy skandináv műről van szó, még a humor sem hiányzik belőle. A csattanó pedig olyan kegyetlenül és halálpontosan van a film végére illesztve, ahogy csak egy profi baltás gyilkos tud pontot tenni a vita végére.
Nem akarjuk lelőni a poént (nincs is poén, hisz Tommy Wirkola rendező nem ismer a horrorban tréfát), de annyit azért elárulunk, hogy a Náci zombik című film őszinte készítői nem tettek művészi engedményeket a buta happy ending kedvéért...

csernabandi