Ha egy – alapjában véve – igénytelen film két meglepő dramaturgiai fordulatot is tartalmaz, mindenképpen érdemes megnézni, márpedig a Pandorum kétszer is olyan irányt vett, amit nem vártam, úgyhogy nem éreztem becsapva magam, még akkor sem, ha a film első felében gyakorlatilag nem történik semmi, és a szereplők teljesen idiótán viselkednek.
Meghatározhatatlan ideje sodródik egy űrhajó az űrben, a legénység pedig az ütemezés szerint ébredezik a mélyalvásból, azzal a mellékhatással súlyosbítva, hogy csak apránként tér vissza emlékezetük. A reaktor betegeskedik, az ajtó zárva, hősünk tehát elindul egy szervízfolyosón, hogy rendbehozza a dolgokat, miközben a hadnagy, aki szintén nemrég tért magához, rádión irányítja.
Az űrhajó világa megváltozott, harcművészek és vadászok téblábolnak benne, az utat hullák szegélyezik, majd megjelenik egy faj, ami gyors és gyilkos, viszont rendkívül jól dizájnolt.
A Pandorum szörnyei nagyszerűen néznek ki: megfelelően rémisztőek és modernek, mozgásuk szorongást keltő, arcuk ijesztő, hangjuk... most hirtelen nem tudom felidézni a hangjukat, de biztos rettenetes.
A harcművész harcol, a vadász vadászik, a szörnyek embert esznek, hősünk pedig ballag a reaktor felé, hogy megjavítsa azt.
A film csak üldögél, nem akar kibontakozni a cselekmény, de cserében elgyönyörködhetünk a szörnyekben, akik mindig előjönnek, üldöznek, megesznek, közben forgatják a szemüket és hörögnek. Le lehet győzni őket, de nem könnyű, mert baromi erősek.
Valami nagyon nem stimmel az űrhajóval, de fogalmunk sincs, hogy mi, csak azt gyaníthatjuk: sokkal hosszabb ideje van úton, mint kellene, a szörnyek talán a legénység tagjai, akik sajátos evolúciójuk során váltak ilyenné, és mellékszálként egy ideig aggódhatunk a hős feleségéért, amíg eszébe nem jut, hogy nem is hozta magával. Köszönet a forgatókönyvírónak ezért a poénért, de ellettünk volna nélküle.
A történet azért lassacskán mégis kibontakozik, és végre a dramaturg is felébredt a kómából, úgyhogy felpörögnek az események, minden a helyére kerül, a gonosz meglakol, a jók kapnak egy komplett új világot a szörnyek elpusztulnak.
Ha valamire emlékezni fogok két hét múlva ebből a filmből, az a zárójelenet lesz, de csak nagy tűzerejű kézifegyver halántéknak történő szorítására leszek hajlandó felidézni az előzményeket, elsősorban felejtés okán.
Dennis Quaid ügynöke adhatna már neki egy kis pihenőt, mert lassan az MTK kölyökcsapatában is ő szerepel bal összekötő poszton, és akkor is igaz, hanem a minőségi filmekről volt híres pályája csúcsán sem.
A rendező, Christian Alvart elég elfoglalt lehetett idén, hiszen megrendezte a Case 39 című másik horrorfilmjét is, ami szintén nem tűnik teljesen felesleges celluloidpazarlásnak, ha hinni lehet a trailernek.
A film tehát a középmezőnyben végzett, de felmutat tehetségre utaló jeleket.
Para-Kovács
