- Véres Valentin (My Bloody Valentine, 2009. R.: Patrick Lussier; DVD-változat) -

Egyszer ugye volt az ős-Bloody Valentine, melyet a Magyarországon született George Mihalka rendezett 1981-ben, s azóta a különösen makacs horrorfanok kivételével nagyjából mindenki elfelejtett. Másodszor meg van Lussier 3D-s remake-je, amely 2009 Valentin-napja előtt nem sokkal került a mozikba. Meg van még az utóbbinak a nyár vége óta magyarul is forgalmazott DVD-változata, ahol térhatású trükkök nélkül kellene eladni a sztorit. Na, lássuk.

A remake alapszituja áramvonalasan annyi, hogy egy Harmony nevű városka szénbányájának 5-ös számú járatában a tulajdonos Tom Hanniger (Jensen Ackles) nevű fiacskája gondatlanságból összehoz egy csinos kis sújtólégrobbanást. Néhány vájár a tárnában reked, a mentőalakulatok pár nap múlva felszínre hozzák az egyetlen túlélőt, egy Harry Warden (Rich Walters) nevű tagot. Warden kómában, és a közvélemény szeretné, ha többet nem is ébredne fel. Kiderül ugyanis, társaival nem a detonáció végzett, hanem Harry bontócsákánya: az előrelátó bányásznak ugyanis esze ágában nem volt osztozni a fogyó levegőn a többiekkel. Az élet harc.

 Az 1981-es változat

Warden 1 évvel később, Valentin-napon mégis magához tér, ennek örömére magára ölti a bányász-gázálarcot, és csinos mészárlást rendez, részben a Harmony Memorial Hospital munkatársai, részben az 5-ös bányajáratnál valentinozó fiatalok között (nosztalgiabuli, ugye); amikor ideje engedi, néhány szívet is kimetsz. Ezután lelövik vagy csak megsebesül, eltemetik vagy beveti magát a bányába, a lényeg, hogy egy teljes évtizeden át nem hallunk róla. Majd megint elkezdődik a rémálom, ismét felbukkan Harmonyban egy gázmaszkos-csákányos őrült, aki takaros Bálint-napi csomagolásban küldi el néhány áldozata pici szívét a nyomozást vezető seriffnek.

(Rövid kitérő: ezen a ponton kénytelenek vagyunk megállapítani, hogy az Élet a legnagyobb forgatókönyvíró. A szervküldős zsarucukkolás pionírja ugyanis a Hasfelmetsző Jack néven közismert műkedvelő boncmester volt. Jack 1888 ködös őszén legkevesebb öt prostituáltat nyírt ki, szignóként pedig kirámolt belőlük ezt-azt, veséket, beleket, szívet, ilyesmit. A belsőségeket részben áldozatai köré pakolta, részben postázta a rendőrségnek, és mint az egyik ilyen szeretetcsomaghoz írt kísérőleveléből tudjuk, egyszer el is falatozott egy vesét. Sütve, nem főzve – és nagyon ízlett neki. Jacket egyébként soha nem kapták el, bár a Scotland Yard 2006-ban, tehát pontosan 118 évvel a sorozatgyilkosság után nekiállt, hogy elkészítse a fantomképét. A Scotland Yard soha nem adja fel.)

 A 2009-es

A Rém főként a bontócsákánnyal szeret dolgozni, elképesztő kreativitással. Például könnyeden az állkapocsba mélyeszti a fegyvert, alulról, majd a nyél célszerű mozgatásával széttépi az áldozat buciját. Vagy bumm a fejbe, hátulról, de úgy, hogy a szerszám távozáskor a szemgolyót is kiugrassza a helyéről. (Mondjuk ennél a jelenetnél én konkrétan elröhögtem magam, de erről valószínűleg anyukámék tehetnek, akik túl sok Tom és Jerryt engedélyeztek annak idején.) Amúgy a maszkos rosszfiú bármilyen eszközzel elvégzi a hentesmunkát – bár talán nem ez a megfelelő kifejezés, mert például a piaci hentesünk soha, de soha nem ragadna ásót, amikor egy fél disznófejet óhajtunk a kosarunkba.

Ha két dimenzióban is szeretjük az ilyesmit, akkor hajrá, a Véres Valentin a mi filmünk. A cselekmény azonban reménytelen, a szerelmi sokszöges szál unalmas, és azon sem érdemes izgulni, ki a tettes. Lussier ugyanis rondán-csúnyán, egy mélyen övön aluli trükkel tereli el a figyelmet arról a szereplőről, akinek indítéka és alkalma is van a tömegmészárlás elkövetésére.

Az viszont biztos, hogy a szerencsétlen kisvárosi ribancot, Irene-t alakító Betsy Rue művészi teljesítménye egyszerűen lenyűgöző. Mélyszőke lobonc és a szeretkezés ütemére aprókat rezdülő, pezsgőspohár méretű cicik ilyen párosítását már régen nem láttuk, és ez igazán nem a szorgalmunkon múlt. A 20. perchez tessék tekerni.

darida