Talán nincs is párja annak a celluloidon született rémségnek, mely tényleges irodalmi előzmények nélkül debütált a mozikban, hogy halálra rémítse annak közönségét. Persze nem csupán ez különbözteti meg élőhalott társaitól a zombikat, hiszen kevés más lény esik át olyan evolúción a horror zsánerében, mint e csoszogó rémség.

Visszanyúlva a kezdetekhez, s a valósághoz, rögtön kirajzolódni látszik az első lépcsőfok, melyen hódító útjára indul a se nem élő, se nem holt kreatúrák legrondábbika. Természetesen, mint minden ilyen teremtménynél valamilyen misztikába, babonába kell elmerülni, hogy eredetét felfedjük, ebben az esetben ez a Karib-tenger térségének és legfőképpen haiti hitvilágának „bevándorolt” lakossága körében keresendő.
Vudu, hogy nevén nevezzük a vallást, mely megszüli a XX. század számára a zombit, s igaz ennek a lénynek még igazából kimutatható rokonsági kapcsolata sincs azzal, amit mostanában ekként ismerünk, de e nélkül nehezen juthatnánk el Romero köztes, s a jelenkor húsevő élőhalottjáig.
Tehát a vudu hitvilágban, mint a pap értelemtől és akarattól megfosztott szolgája jelenik meg, aki elvégzi a spirituális ember helyett a materiális tenni valókat (akár felássa a kertet, akár kitakarítja a lakást). Lényegileg e formájában jelenik meg a filmvásznon is először, hiszen szinte kivétel nélkül ebben a szerepkörben (igaz megfűszerezve ezt azzal, hogy fehér gazdát szolgál tervei megvalósítására) tetszeleg.

Lugosi és a zombik

Első feltűnését a Lugosi Béla neve fémjelezte Fehér zombi (White Zombie, 1932) című alkotáshoz köthetjük, melyben már a kapitalista úr által kizsákmányolt szolga képében jelenik meg. Már itt teljesen egyértelművé válik, hogy e teremtmény megjelenése mellett legmeghatározóbb tulajdonsága az lesz, hogy szinte önként kínálja magát a társadalomkritikai eszmefuttatások vizualizálására, mely ebben az esetben annyira nyilvánvaló, hogy részletezése teljesen felesleges.
Akár csak a szintén Lugosit a stábjában tudó A zombik lázadása (Revolt of the Zombie, 1936) esetében, ahol ismét egy fehér ember szolgájaként a lövészárkokban találkozhatunk e élőhalottakkal. Mindekét esetben egy viszonzatlan szerelem szálait kavarja meg e misztikus lehetőség, mellyel a holtak újra élőkké válhatnak (talán azért mivel a rendező ugyan az, Victor Halperin, talán csupán a kor így könnyebben fogadta e roppant iszonyatos lény megjelenését).

A kezdeti alkotásokat lényegileg ennyivel le is tudhatjuk, hiszen nagy általánosságban e két film leírja, hogy milyen témák körül forognak az alkotások. Hiába vennénk akár az egzotikus helyszínről Európába költöző Zombi járványt (Plague of the Zombies, 1966), vagy a náci tudóst játékba hozó A zombik királyát (King of the Zombies, 1941), s még a Vudu vérfűrdőt (Voodoo Blood Bath, 1964) annak orvosával, aki a rák ellenszerét kutatja is hiába emlegetnénk fel, hiszen semmi újat nem lennének képesek mutatni. (Ne feledkezzünk meg azért Ed Wood felejthetetlen alkotásáról sem, A 9-es terv a világűrből (Plan 9 from Outer Space, 1956), mely már itt egyszer alaposabb kitárgyalásra került.)

Apokalipszis felé

Említsünk meg inkább két olyan, a szokásostól eltérő alkotást, melyek közül az első elhelyezhetetlen az előbbiekben felállított képletben, a másik pedig már egyenesen elvezet minket Romero apokalipszis-látomásához. Azaz időzzünk el egy kicsit a Zombit gondoztam (I Walked with a Zombie, 1943) és az Utolsó ember a földön (L’ultimo uomo della terra, 1964) című produkcióknál.

A Zombit gonoztamban egy fiatal ápolónő érkezik egy egzotikus szigetre, ahol az úr feleségét kellene ápolnia, de e helyett inkább beleszeret az úrba, s megmenteni próbálja a zombi minden tünetével rendelkező asszonyt. Viszont egy pillanatra sincsen szó elnyomásról, kritikai élről, csupán egy történetről két kultúra határán, mely eddig tetten érhetetlen szerepet ruház az esetlen, már-már szánni való, ám roppant rémisztő (említsük meg akkor azt is, hogy talán ez az első alkotás, mely kapcsán okkal említhetjük a rémisztő jelzőt, s a zombit egy lapon) lényt.

Tehát első ránézésre ez még elférne a fenti felsorolásba, bár igazából csupán a szerelmi történet végett, addig a másinál az is kétséges, hogy zombifilmről beszélhetünk-e. Hiszen Ubaldo Ragona és Sidney Salkow mozija inkább vámpírokkal operál (fényérzékenység, foghagyma és tükör fóbia, no meg az elmaradhatatlan karó Vincent Price kezében), mint a tárgyalt kreatúrával, de ettől függetlenül mind hangulatában és témájában egyértelmű előképe Romero világvágéjének. Igazából egy korszak lezárása is Richard Matheson regényéből készített film (mely azóta két másik produkció alapjául is szolgált), hiszen a lények nem az alvilágból kivetett élőhalottak, s nem is harmadik világbeli őslakosok, hanem mi, a minket körülvevő arctalan tömeg áradata.
Mint láthatjuk a filmművészet hajnalán a zombi még semmi más nem volt, csak egy agyatlan mások által uralt sajnálatra méltó rabszolga, aki tökéletesen alkalmas volt ebben a köntösben, hogy kritikával illesse a fehér hódítókat, s ezzel hasonlatossá váljon az elnyomott, kizsákmányolt rétegekhez.

Paulkemp

folyt. köv.

bonusz: