Az utóbbi időkben rengeteg vámpíros mozit láthattunk, a téma reneszánszát éli az álomgyárban, hála a rettenetes Alkonyat-franchise-nak. Kiemelkedően jó vagy legalább nézhető darab viszont kevés született. Talán csak a svéd Tomas Alfredson alkotott igazán maradandót az Engedj be! című drámával. A Spierig tesók filmjét sokáig tologatták, a stúdió nem igazán bízott a sikerben, de végül a 20 millióból készült produkció eddig 30 milliót termelt csak az USA-ban, további 15 misit más országokban. A Daybreakers tehát befutott (ha nem is annyira, mint a Twilight-széria), és örülhetünk, hogy végre egy igazán tökös, véres vámpírfilm is arat.

 

 

 

A sztori valamikor 2019-ben játszódik, amikor egy járvány majdnem az egész emberiséget vámpírrá változtatta. Akik nem kérnek ebből az evolúcióból, azok kajaként végzik, ugyanis a még egészséges emberekre vadásznak, begyűjtik őket, majd telepeken csapolják le a vérüket. Csakhogy nem csupán az emberiséget fenyegeti a kihalás, mert a vérkészletek már csak egy hónapra elegendőek, és a vérszopók agresszív, mutáns szörnyekké válnak, ha nem jutnak időben a sós-piros nedűhöz. Egy kutatócsoport persze dolgozik a tökéletes vérpótlékon, de kevés sikerrel. Bonyolítja a helyzetet, hogy a nagy elosztó cégek nem érdekeltek a helyzet változásában, hiszen profitjuk szoros összefüggésben áll a vérszomjjal.

 

 

Vámpírtémában poszt-apokaliptikus akció-horrort még nem igazán láttunk, ennyi a Daybreakers újdonsága, de viszont a film fogyaszthatóra is sikerült. A sztori néhol sablonos, láttunk már párszor nagyon hasonlót, de Spierigék ügyesen mixelték az összetevőket. A klisék ellenére a forgatókönyvet dicsérni kell, ugyanis borzasztóan végiggondolt munkáról van szó, teljesen logikusan zajlanak az események. Ráadásul nagyon profin találták ki a film világát, a társadalom alapjai nem változtak, mindössze a benne élők. Az elnökök elnökök maradtak, a munkások munkások, csak éppen értelemszerűen a vérellátó társaság lett az atyaúristen, hiszen termékükre a legnagyobb a kereslet. Olyan apróságokra is figyeltek, mint az átdolgozott I Want You! plakátok, vagy a gyorsbüfék, ahol teljesen logikusan vegyítve kínálják a vért. Szóval nem csak úgy összebaszták a sztorit, látszik a törődés. A karaktereket sajnos kevésbé alaposan dolgozták ki, a gonosz cégvezető, a pálforduló, a nemes lelkű vérszívó, a bombanő vagy a jópofa keménygyerek figurája elég sablonos. E hiányosságokat valamennyire pótolták a jó színészekkel, akik kihozták szerepből, amit tudtak. Ethan Hawke teljesen okés, Claudia Karvan alakításával sincs gond, és jól is néz ki, Sam Neill és Willem Dafoe pedig rutinból nyomja. A látványvilág rohadt ütős, és végre újra láthatunk igazán vérgőzös, adrenalinnövelő jelenetet is egy vérszívófilmben. El lett kapva az önmagából kikelt, állatként viselkedő tömeg, és rendben van az igazgató lányáról szóló mellékszál is, dob a sztorin, nem tűnik feleslegesnek. A Daybreakers nem új, nem is eredeti, ezzel együtt jó film, mindenképpen megér egy mozizást. Nagyon szórakoztató, nem is veszi hülyére a nézőt, okosan építették fel, és nem akar többnek látszani, mint ami, ajánlom mindenkinek.

 

madcows

Címkék: film mozi horror daybreakers michael spierig peter spierig

A bejegyzés trackback címe:

https://lugosibela.blog.hu/api/trackback/id/tr811876993

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Case · http://streetartbp.hu/ 2010.03.29. 14:29:43

Wow, jónak hangzik. Már a trailer alapján kinéztem magamnak régebben és pont tegnap kerestem utána, hogy lesz-e itt mozikban, vagy marad a letöltés... és láttam, hogy a héten lesz a premier, szóval most már biztos, hogy benevezek rá. meg külön jópont, hogy a Tvájlájt+co. korában valaki veszi a fáradtságot, hogy csináljon egy normális vámpírfilmet.

homár molla 2010.03.29. 14:42:41

az alapötlet tényleg jó, nekem a vámpírléthez való alkalmazkodás, pl a földalatti alagutak és a nappal is használható autók ötlete például kifejezetten tetszett. de...

SPOILER ALERT

...hát ezt a gyógymódot hogy is értették? kimegy a napra, eloltják a tüzet, oszt helló? lesz újra szívverése? hát ennek sehogy sincs semmi értelme, és nem is próbálták megvilágítani, mire gondoltak. ráadásul a végén a vámpírok gyógyult embert harapnak, és ettől szintén meggyógyulnak - így meg aztán az egész kapitális ökörség.

a másik: mitől változnak denevérré, akik nem esznek/isznak rendesen? minek nő szárnyuk? teljesen logikátlan, és szintén meg sem próbálták megmagyarázni.

ezek sokat vesznek le az értékéből.

mrscottpilgrim · http://twitter.com/mrscottpilgrim 2010.03.29. 14:49:53

@homár molla:
SPOILER
evolucio, ezzel az erovel az is kerdes, mitol valtoznak vampirra :)
a masik viszont tenyleg kerdes (amugy gyogyitott ver a gyogymod), de szerintem siman elnezheto, engem nem zavart

Attila1234 2010.03.29. 14:56:14

"A klisék ellenére a forgatókönyvet dicsérni kell, ugyanis borzasztóan végiggondolt munkáról van szó, teljesen logikusan zajlanak az események."

Ezen jót nevettem! Ez egy középkategóriás film, simán B kategória, a vége meg egészen egyszerűen röhejes. Voltak jó pillanatai, de egy ökörség volt. Nem éri meg a mozijegy árát, inkább vegyetek meg ugyanannyi pénzért egy DVD-t.

gyulaur 2010.03.29. 15:09:00

csak egy apró korrekció:
van ilyen "poszt-apokaliptikus akció-horror". azaz majdnem-horror, vagy mi.
I am legend.
a film eredetijéül szolgáló könyvben nem zombivá, hanem vámpírrá vált a világ népessége.

mrscottpilgrim · http://twitter.com/mrscottpilgrim 2010.03.29. 15:19:39

@gyulaur: az I Am Legend minden, csak nem akcio, es nem horror :D
@Attila1234: viszont oda is irtam a vegere, hogy a film nem akar tobbnek latszani, mint ami, es nem nezi hulyenek a nezot, igy tud szorakoztato maradni, mellesleg a vilag, a lesotetitett dolgok, meg az ilyen otletes aprosagok miatt tartom, hogy a film vegiggondolt, apro hatterdolgok, amik elsore fel sem tunnek

bolomba (törölt) 2010.03.29. 15:31:01

@homár molla:

***SPOILER ON***
1.a. kb ugy mint amikor a szivbe adrenalin injekciot szurnak.
1.b. mivel egy virus volt az egesz, ezert a mar visszavaltozott emberek szervezete el kezdte termelni az ellenanyagot.

2. reszben megmagyaraztak. mondtak, hogy koros degenerativ mutacion esnek at. hogy miert pont denver- szeru leny? ki tudja. szamit? radbizztak.

***SPOILER OFF***

bolomba (törölt) 2010.03.29. 15:49:59

@Attila1234: szerintem meg egy igazan jo kis film, ami remek 'kattogasi alapokat' teremt.

parakovacs · http://lugosibela.blog.hu/ 2010.03.29. 16:28:28

Akkor most már én is megnézem...

2010.03.29. 16:33:51

...de viszont...pffff. A film nézhető, de a forgatókönyv egy nagy katyvasz. A látvány ellenben nagyon jó.

Oenophile 2010.03.29. 17:03:31

Meggyőző trailer, a Placebo-féle "Running up that hill" pedig végképp meghozta hozzá a kedvem.

Nostro · http://www.flickr.com/photos/terraflex/ 2010.03.29. 17:06:34

A poszt kapcsán nem tudok másra gondolni, minthogy egy olyan ember írta aki valamilyen okból kifolyólag rajong ezért a középszerűségében is középszerű lagymatag filmért. Ami nem baj, de akkor külön használati utasítást kellett volna mellékelnie a poszthoz.
Mindenféle kötekedés meg rossz szándék nélkül mondom ezt MadCows, csak kissé érthetetlen számomra, hogy (szvsz) az utóbbi idők egyik legérdektelenebb 90 percét miként lehet így túlmagyarázni illetve dicsérni.
A poszt egyébként kísérteties hasonlóságot mutat itt-ott, egy korábbi, szintén rajongói védőbeszéddel, pontosabban hozzászólás sorozattal (doktor.dikhed néven):geekz.blog.hu/2010/03/24/daybreakers_a_vampirok_kora_1#comments
Az is Te voltál esetleg?
Hangsúlyoznám, nincs azzal semmi baj ha valaki rajong egy filmért, de akkor azt közölje az olvasóval írásában, más különben félrevezető értékelést kaphatunk. Szerintem.
A filmért pedig tényleg kár.

mrscottpilgrim · http://twitter.com/mrscottpilgrim 2010.03.29. 18:09:27

@Nostro:
1. nem, nem rajongok a filmert, csak siman tetszett, neked meg nem, ilyen egyszeru, ellenkezo velemenyek, es a filmmuveszet tudtommal egy szubjektiv dolog, ne rajtam kerd szamon a te izlesedet
2. leirtam a posztban azt, ami jo volt a filmben, igen, ugyanakkor a negativ dolgokat is, de szerintem tobb a pozitiv dolog benne, mint a negativ, ennyi, szoval ezt nem lehet felroni, nekem ez a film tetszett, ha ezt nem birod elfogadni, te bajod
3. nem, nem is olvasom a Geekz-t, es a bloghus profilom is madcows neven van
4. madcows helyesen, ha kerhetem

Westie · http://www.haziallatom.hu 2010.03.29. 18:39:43

Kiváncsi vagyok rá, mikot adják nálunk? Az Alkonyat ritka szar széria...nem is tudom,hogy merik vámpirosnak titulálni.

parakovacs · http://lugosibela.blog.hu/ 2010.03.29. 18:48:14

@Westie: azt elfelejtettük írni, hogy a múlt héten mutatták be nálunk...

AutosVilli 2010.03.29. 19:07:46

Gagyi film,gaygi nagyon.A jó alap ötletet agyonvágták egy barom történettel.

parakovacs · http://lugosibela.blog.hu/ 2010.03.29. 19:17:27

@AutosVilli: én hajlandó vagyok mindent elhinni, de ahhoz érvek kellenek és nem szimpla minősítések.
Mondok példát.
Semjén Zsolt egy szar alak.
Ez minősítés.
Semjén Zsolt álszent köcsög, mert Nikki Beluccival baszik.
Ez érv.

Nostro · http://www.flickr.com/photos/terraflex/ 2010.03.29. 23:05:20

@madcows: Sajnálom, ha hozzászólásom rossz hangulatba olvastad, mert akárhogy nézem pontokra bontott kiosztást kaptam (két nagybetű használatát is felróva).
Nem értek Veled egyet és ezt le is írtam, nem olyan nagy dolog ez. És nem hinném, hogy a saját ízlésemet kérném számon, előzményekhez, korábbi alkotásokhoz viszonyítok.
Nem értem a "filmművészet szubjektív" voltát, érthetetlen így a mondatod. Ha filmalkotások értékelésre gondolsz, persze az lehet szubjektív, amennyiben kritikáról van szó, az már objektív, mert minimum tartalmazza a pozitív-negatív tulajdonságokat, filmtörténeti előzményeket, folyamatokat, értékelt film helyét és viszonyát a felsoroltakkal. Azt hiszem ettől lesz objektív. Tehát lehet az, de bárki javítson ki ha hülyeséget mondok, mert simán lehet hogy tévedek. Itt, ezen a blogon tételes zsáner leírásokat olvastam, meg a közönségfilmek filmtörténetbe és popkultúrába való beágyazottságának ékes bizonyítékairól, és ezért lepett meg ez az élményszerű, lebegő beszámoló amit Te írtál.
Ha esetleg megszólítasz, úgy mint "te" vagy "neked", akkor ha kérhetem az első betűk legyenek nagyok, úgymint "Te" illetve "Neked".

mrscottpilgrim · http://twitter.com/mrscottpilgrim 2010.03.29. 23:12:39

@Nostro: elcseszted a nickemet az elso hsz-ben, kvittek vagyunk :) mellesleg minden film egy elveny, objektiv kritika pedig nincs, vannak objektiv tenyezok, de osszessegeben objektivan nem lehet egy filmrol irni velemenyt (erezzuk az ellentmondast, igaz?), mellesleg ugy jott le, mintha betamadtal volna, de mostmar ok :P

AutosVilli 2010.03.31. 12:20:42

@parakovacs bemutatja: Nem volt elég világos Egy Jó alap ötletet agyonvágtak egy barom történettel.Kész ennyi ez a véleményem, megnéztem és szar, mert Egy jó alap ötletet agyonvágtak egy szar barom történettel.Gagyi mert egy jól kitalált alaptörténetet ,elcsesztek egy nem hozzá illö szar fos történettel.

AutosVilli 2010.03.31. 12:24:25

@parakovacs bemutatja: Nézd meg ,vonatkoztass el a történettől,meg a film alapötletétől ,és rá fogsz jönni mit mondok. Kívánom ,hogy tetszen neked a film.
süti beállítások módosítása